Együttműködés a MAVEG-gel

Együttműködés a MAVEG-gel

Nagy boldogság számomra és rendkívül jó érzés, hogy lehetőségem van egy olyan magyar szervezettel együttműködni, mint a MAVEG, avagy a Magyar Vegán Egyesület. Minden visszajelzés jól esik, köszönöm nektek! De amikor egy ilyen lényeges szervezetnél is hasznosnak tartják a könyvemet, az egyenesen felemelő 🙂

Én nem kifejezetten az állatjogi mozgalomra helyezem a hangsúlyt az oldalamon, a könyvemben, de ettől még ugyanolyan fontos számomra az állatok jóléte – a váltás során a legnagyobb motiváció nekem is az volt, hogy próbáltam ártás nélkül élni.

Sokszor a növényi étrend a belépője a vegán életmódnak

Ez nagyon sokrétű dolog, számos tényező tartozik ide, kezdve azzal, hogy nem járok már állatkertbe, cirkuszba, nem használok állatokból előállított és állatokon tesztelt termékeket, folytatva azzal, hogy nem is eszem meg őket. Én utóbbira szakosodtam. A növényi étrend technikáit, fortélyait próbálom átadni nektek, mert úgy vélem, az étkezés különösen jelentős szegmense a vegán életmódnak. És talán mondhatom, sokszor a belépője is ennek az életvitelnek. Először én is az étkezésemen változtattam, és csak utána fedeztem fel, mennyi mindent tehetek még ahhoz, hogy jobb helyen élhessünk, jobb helyen nőhessen fel a gyermekem.

De nem szaporítom tovább a szót! A könyvemet ezentúl a MAVEG-nél is megvehetitek, ezzel pedig támogathatjátok az egyesület hasznos és lényeges munkáját. Sőt, azt csiripelték a madarak, hogy az első vásárlók egy kis konyhai meglepetést is kapnak a rendelésük mellé 🙂 És persze lessétek meg a folyamatosan bővülő kínálatot a webshopban, vannak más könyvek, kitűzők, kaja-dobozok, egyéb vegán termékek!