Könyvbe foglalt táplálkozási tanácsadás

Számos interjút csináltam már, de ez az első, amit adtam 🙂 Egy nagyon kedves ismerősöm, Csaba Lilla készített velem a könyvem megjelenése, és a munkám kapcsán egy tartalmas riportot, ami a Zirc és Vidéke magazinban jelent meg. Ezúton is köszönöm a meghívást!

A következő beszélgetésben egy fiatal, zirci újságíró Édesanyát ismerhetnek meg, aki egy személyben vegán életmód és táplálkozási tanácsadó is. Idén augusztusban jelent meg első könyve, Terítéken a növényi étrend – Gyakorlati útmutató a vegán konyhához címmel. Az alábbiakban Szabó Erzsébet Böbével beszélgetek.

Mikor fogalmazódott meg Benned, hogy az írással szeretnél foglalkozni? S miért éppen ez az önkifejezési forma érintett meg?

Mindig is humán beállítottságú voltam, de nem emlékszem az írással kapcsolatosan egy bizonyos döntő pillanatra. Utólag visszatekintve olyan, mintha mindig az életem része lett volna, és talán így is van. Már alsó tagozatban részt vettem kisebb versenyeken, majd tizenhárom évesen indítottam el az első blogomat. Azóta valamilyen formában a mindennapjaim része a publikálás.

Mit jelent számodra ez a tevékenység, és az ehhez kötődő alkotási folyamat?

Kiváltságos szerencsének érzem, hogy a munkámra sosem kell feladatként tekintenem, hiszen szívesen töltöm vele az időmet. Nem érzem azt, hogy muszáj dolgoznom és ez minden egyes hétköznapomat alapjában meghatározza. Az írás terápia, fontos és hasznos dolog szavakba önteni a gondolatainkat.

Miként sajátítottad el az újságírás fortélyait?

A gimnázium után kommunikáció és médiatudomány szakon folytattam a tanulmányaimat, de jóval többet tanultam saját tapasztalás által. A blogom az évek során egy komplex weboldallá nőtte ki magát, így a szerkesztéssel, főszerkesztéssel járó feladatokat éppúgy megismertem, mint a különféle programok, rendszerek használatát. Több olyan munkám is volt, amikre azért engem választottak, mert ezeken a területeken is voltak ismereteim. Manapság az újságírás is nagyrészt online zajlik, és talán az elmúlt tíz évben történt változás az oktatásban. Azonban amikor én kezdtem, ez az egész még nagyon gyerekcipőben járt itthon, így a tananyagba nem kerültek bele – szerintem – fontos alapismeretek.

Immáron szakavatott újságíróként, kezdetben, milyen felületeken kaptál lehetőséget publikálni és mely témákban?

Az életemben törekedtem a praktikumra, próbáltam logikus döntéseket hozni minden területen és ezt igyekszem átadni az olvasóimnak. Nagyon testhezálló volt számomra, hogy a kezdetektől életmód témakörben publikálhattam online és nyomtatottan egyaránt. Ez teljesen szabad kezet adott és ad számomra a mai napig. Lassan tíz éve dolgozom együtt egy céggel és ők nagyon rugalmasan kezelik a témaválasztásaimat. Vannak persze fix munkák, követelmények, határidők, de sem a munkabeosztásomat, sem a választott témáimat nem korlátozzák. Tulajdonképpen bármiről leírhatom a saját véleményemet, tapasztalataimat, amit – témától függően – kiegészítek hiteles statisztikákkal, aktuális kutatási eredményekkel.

2016-ban megszületett a Kislányod. Ez a nagy változás az életedben, hogyan hatott az újságírói munkádra, tehát mennyiben befolyásolta adott esetben a témaválasztásodat?

Egy évig nem dolgoztam a kislányom születése után, de már 8-10 hónapos korában éreztem, hogy gyűlnek és gyűlnek azok a témák, amiket le kellene írnom. Mellette jóval kevesebb munkát tudtam csak vállalni, azok viszont sokkal testhezállóbbak voltak. Ekkor kezdtem dolgozni egy baba-mama magazinnál. Szeretem, amikor a hétköznapjaimat érintő dilemmákról, kérdésekről írhatok, nem csak a korábban említett terápiás jelleg miatt, hanem mert úgy vélem, ezek a cikkeim sikerülnek a legjobban. Amikor mélyen benne vagyok egy szituációban, élethelyzetben, akkor sokkal tartalmasabban, körültekintőbben tudok róla írni, mint amikor megrendelésre készítek egy cikket.

Egy téma rendkívüli módon fókuszpontba került mind az életedben, mind az írói munkádban, amely az étkezéssel fonódik szorosan össze. Miért vált ez az életedben ennyire meghatározóvá, illetve az étkezésnek mely speciális válfajával kezdtél el kiemelten foglalkozni, ami egészen odáig vezetett, hogy tanácsadói képzésen is részt vettél?

Az életmód témák kapcsán megkerülhetetlen volt a táplálkozás. Az én életemben akkor kapott fókuszt, amikor a családban ételérzékenységek jelentkeztek, illetve nálam is kialakult egy egészségügyi probléma. Utóbbihoz nem kaptam érdembeli segítséget, a táplálkozás szóba sem került a konzultáció során, pedig biztos voltam abban, hogy fontos tényező. Ezért magam kezdtem kutakodni, szakirodalmat bújni, és találtam is lehetőségeket. Így kerültem közelebbi kapcsolatba a növényi étrenddel. Szerettem volna elvégezni egy képzést, hogy még körültekintőbb lehessek és ne „csak” kutatásokra támaszkodhassanak – továbbá, hogy szakmai újságíróként is dolgozhassak. Sajnos akkor az országban még nem volt erre alternatíva. Már néhány éve kerestem a lehetőséget, mikor végre szembejött velem az első, itthon induló tanfolyam, amire azonnal jelentkeztem.

Ezzel összefüggésben egyre több és több gondolat, téma fogalmazódott meg benned, amelyekből aztán kinőtte magát az első könyved, Terítéken a növényi étrend – Gyakorlati útmutató a vegán konyhához címmel. Hogyan építetted fel ezt a könyvet? Kiknek ajánlod, és mi mindenben tudsz általa segítséget nyújtani?

A könyv felépítését tekintve megkerülhetetlen volt egy kis háttérismeret a vegán életmóddal, alapfogalmakkal kapcsolatosan, hiszen sokan csak téves és félinformációkkal rendelkeznek a témát illetően. Ugyanakkor nem a veganizmusról, hanem a növényi étrendről szólnak a további fejezetek. Végig arra törekedtem, hogy az olvasó meglássa a lehetőséget ebben az életformában, sose érezzen kényszert, vagy ne tapasztalja azt, hogy csak egy út lehet helyes, járható. Próbáltam segíteni kiküszöbölni a leggyakoribb hibákat. Erre vonatkozóan készítettem egy kutatást a magyar vegánok körében és az eredményeket annak tekintetében illesztettem a könyvbe, hogy az olvasóim mások tapasztalatait is hasznosítani tudják.

Úgy vélem, a könyv esszenciája a negyedik fejezet, ebben mutatom be a növényi étrendre építő konyha fortélyait. Sokak számára ez kimerül abban, hogyan helyettesítsük az állati eredetű „alapanyagokat”, de ennél azért jóval mélyebbre ástam. Írtam többek között a fermentálásról, a csíráztatásról, a tartósítószer-mentes befőzésről és arról, milyen technikákat érdemes használni a megszokott, ám nem feltétlenül egészséges rutinok helyett. Az utolsó előtti fejezet pedig főként arról szól, hogyan tudja az olvasó a növényi étrend alapjai szerint elérni a céljait, pl. miként tud fogyni, vagy éppen izomtömeget növelni, immunrendszert erősíteni.  

A könyvet nem csak azoknak ajánlom, akik ezzel az itthon még viszonylag újszerű életformával és étrenddel szeretnének megismerkedni. Azoknak is hasznos, akik tanácstalanok, hogyan illesszenek be több gyümölcsöt, zöldséget, természetes és feldolgozatlan ételt a saját, vagy a gyermekük étrendjébe. Továbbá – mivel a növényi étrend jellegénél fogva tej- és tojásmentes – az ételérzékenyek számára is nagy segítség lehet. 

Aki érdeklődik a rendkívül izgalmas és a témában abszolút újdonságnak számító könyved iránt, hol lehet a legegyszerűbben elérni? Illetve, arról se feledkezzünk meg, hogy többféle formátumban is elérhető a munkád. Miért láttad ezt hasznosnak, fontosnak?

Először E-book formájában jelent meg a könyvem, amit részben a környezetvédelem, részben pedig a könyv felépítése miatt tartottam hasznosnak. Egy E-book mindig ott lehet a zsebünkben, akkor is, ha tanácstalanul állunk a boltban és azon töprengünk, mit főzzük. Emellett könnyebb benne keresni kulcsszavak segítségével. A hazai elemzések alapján a hagyományos könyvek eladási adatai túlszárnyalják az E-bookokat – ezt én is meg tudom erősíteni. Ennek ellenére sokan vannak azok is, akik az elektronikus formát részesítik előnyben.

Egyelőre a saját weboldalamon keresztül árulom a könyvemet elektronikus és nyomtatott verzióban egyaránt. Még nem döntöttem el, merre indulok tovább, jobban húz a szívem a különféle egyesületek, mint a kiadók felé, de nem zárom ki, hogy boltban is kapható lesz majd a könyvem. Jelenleg a Magyar Vegán Egyesülettel (MAVEG) működöm együtt, ők viszonteladóként forgalmazzák a nyomtatott verziót.

Augusztusban érkezett meg a nyomdából a könyv. A megjelenés óta, milyen visszajelzések érkeztek Hozzád?

Eddig minden visszajelzés pozitív volt, de természetesen nem keresett meg mindenki, aki vásárolt. Nagyon jól esett az oktatóm, Stőhr Gréta véleménye, valamint Karalyos Gáboré, aki az ajánlót írta a borítóra. Egy barátnőm folyamatosan olvasta a jegyzeteimet, javaslatokat tett nekem a könyv írása során, és időközben vegetáriánus étkezésről váltott teljesen növényi alapúra, úgyhogy ez is jóleső visszaigazolás arra vonatkozóan, hogy működőképesek és hasznosak az általam leírtak.

Folyamatosan képzed magad, jelenleg milyen táplálkozással kapcsolatos tárgykörben bővíted tudásodat?

Az étkezés és az életmód is egy folyamatos tapasztalás, itt nem lehet abbahagyni a tanulást. Most leginkább a témába vágó, friss eredményeket figyelem, emellett a gyógynövények felhasználását, továbbá a fermentálást tanulom, egyelőre autodidakta módon. Különösen utóbbi bizonyul nagyon ígéretesnek a kutatások szerint, de szerencsére össze is lehet hangolni a két területet a konyhában. Egy növényi joghurtok és sajtok készítését ismertető tanfolyamot már elvégeztem, ez hihetetlenül tág, változatos és különleges téma.

Akik e riportot olvasva, szeretnék felvenni a kapcsolatot Veled a könyved, illetve konzultáció céljából — hiszen tanácsadással is foglalkozol a növényi étrend kapcsán – milyen online felületeken találkozhatnak Veled?

A www.novenyietrend.hu címen érhető el a weboldalam, itt megtalálja a kedves érdeklődő a főbb információkat, valamint a webáruházat. A közösségi médiát is aktívan használom, Instagramon vegan_eletmod, Facebookon pedig Terítéken a növényi étrend címen szerepel az oldalam.

Köszönöm a tartalmas beszélgetést, és további sok sikert kívánok a könyvhöz, munkáidhoz!

Csaba Lilla