Így áll össze a napi tucat – A Greger-féle növényi étrend

Sokan azonosítják a növényi étrendet a Greger-féle napi tucattal. Megírtam már nektek többször, hogy ez nem helyes, ugyanis nem csak a napi tucat lehet teljes értékű – dacára annak, hogy az egy igen jó irány. Én csak azért nem kedvelem, mert sokszor terhet tesz a frissen érkezők, a váltani próbálók vállára. Éppen a napokban írt nekem egy hölgy, feltett néhány kérdést. Mikor szóba került, mit eszik, mondta, hogy TÉNÉ szerint étkezik, de sajnos az adott napon kimaradt a hüvelyes és a keresztesvirágú. Szinte éreztem rajta, hogy rosszul érzi magát miatta. Ez a hozzáállás, az, hogy teljesíteni kell az étkezések során, az én meglátásomban éppolyan rossz, mint amikor egyáltalán nem figyelünk arra, mit eszünk. Mindkét véglet figyelmen kívül hagyja a test-lélek-szellem egységének kívánalmait.
Ezt nagyjából kiveséztem az említett publikációkban, most viszont szeretnék kitérni arra, mi is a napi tucat, mert tudom, sokatok számára az sem világos, miről beszélek 🙂

  • Szóval Dr. Michael Greger (akinek egyébként több könyve is megjelent magyarul), úgy találta, hogy 10 ételcsoportot kell mindennap a tányérunkra tenni, plusz a folyadékfogyasztás, illetve a mozgás – ebből áll össze a napi tucat, a napi 12.
    Minden egyes alapanyagnak megvan a maga szerepe, egészségjavító hatása és én sem tudom egyikre se azt mondani, hogy érdemes lenne kihagyni. Mindegyiket célszerű rendszeresen fogyasztani!

Miből áll össze a napi tucat?

Greger szerint minden nap érdemes fogyasztanunk az alábbiakat:

  • Teljes kiőrlésű gabonák
  • Hüvelyesek
  • Keresztesvirágúak
  • Gyümölcsök
  • Bogyós gyümölcsök
  • Zöldségek
  • Leveles zöldek
  • Diófélék
  • Lenmag
  • Fűszerek (különösen a kurkuma)
  • Figyelnünk kell az elegendő folyadékfogyasztásra
  • Továbbá a testmozgásra

Jó ötletnek tartom, ha te is megpróbálkozol a napi tucattal, de azt látnod kell, hogy nem dől össze a világ, ha egyelőre csak néhány naponta tudsz hüvelyest enni, vagy a hátad közepére sem kívánod a gyümölcsöket és inkább több zöldséget eszel helyettük – van ilyen is. Ahogy az sem tragédia, ha alkalmanként lecsúszik egy-egy vegán készétel, vagy feldolgozott fogások után nyúlsz.

Az én meglátásomban a Greger-féle növényi étrend egy tökéletes irány, és érdemes is követni, amíg nem okoz teljesítési vágyat, nem kezdesz görcsösen ragaszkodni hozzá. Önellenőrzésre is csodálatos: érdemes 3-4 naponta megnézni, ennyi idő alatt fogyasztottál-e az említett ételcsoportokból. Ha igen, akkor nyugodj meg: mindent jól csinálsz! 🙂

  • A könyvemben egy hosszú fejezetet szántam arra, hogy kis módosítással és további kiegészítéssel (gombák és ehető virágok) sorra vettem a különféle növény-típusokat. Nem csak összegyűjtöttem, mik közül válogathatsz, hanem számos ötletet adtam arra vonatkozóan, hogyan illesztheted be őket az étrendedbe. Ha bármikor ötlettelennek érzed magadat, vagy nem jön az ihlet, mit is főzz, akkor csak lapozd fel az “Alapanyagok beillesztése az étrendbe” című fejezetet 🙂

Bár adagolástól függően nem muszáj naponta szedni, növényi étrendet követve feltétlenül pótolni kell a B12-vitamint, esetleg ezzel még kiegészítheted a saját listádat. Ezen felül másfajta vitaminpótlás is indokolt lehet, de ez személyre szabott kérdés. Az biztos, hogy a hideg hónapokban hazánkban a D-vitamint sem érdemes kihagyni.