Karácsonyi ajándékötletek vegánoknak és növényi étrendet követőknek

Ezúttal szeretnék nektek néhány olyan terméket, ajándékötletet javasolni, amiknek én nagyon örülnék, ha csak most kezdenék el a növényi étrenddel, a vegán életmóddal ismerkedni. Az első részben a kedvezőbb, olcsóbb ajándékokat gyűjtöttem össze, a másodikban pedig a drágább, költségesebb ötletek találhatóak.

Olcsóbb ajándékok

  • Zöldségspirálozó: nekem egy kb. 5000 forintos gépem van, ami tökéletesen teszi a dolgát. Répát, burgonyát, cukkinit is lehet vele spirálozni különféle formákra.
  • Joghurtkészítő: a joghurtkészítő gép tulajdonképpen egy dunsztoló, ezért helyettesíthető házilag is a működése, viszont jól jön akkor, ha valaki kedveli a saját készítésű növényi joghurtokat.
  • Aprító: az aprító rendkívül hasznos, nagyon sokat használom. Bevethető a fermentálás előkészítése során, a leveshez, raguhoz valót szintén fel lehet aprítani vele, de készülhet a segítségével zsemlemorzsa száraz kenyérből, vagy éppen kesuparmezán sörélesztővel.
  • Mozsár: mozsarat azóta használok, mióta jobban elmélyültem a fűszerek világában. Isteni pasztákat lehet készíteni vele és megvan a maga varázsa, hangulata, ahogy előkészítem vele az étel lelkét.
  • Szilikonos formák: a legtöbb konyhában már ott vannak a szilikonos formák, és bizony a növényi étrendre építők életében is rendkívül hasznosak. A leginkább talán a nyersvegán sütemények, vegán gumicukrok esetében jönnek jól, de természetesen „hagyományos” növényi étrenden is sütünk tortát, muffint. A szilikonos változatok azért praktikusak, mert többnyire kevesebb zsiradékot használunk.
  • Különlegesebb alapanyagok: régen sokkal sivárabb és egyoldalúbb volt a konyhatudományom, de mióta növényi étrendet követek, jóval változatosabb alapanyagokat tartok itthon. Ezekből is összeállíthatsz egy nagyszerű csomagot a vegán ismerősödnek. Mi kerülhet bele? A legkülönfélébb fűszerek, fűszerkeverékek, szószok (pl. tamarind), paszták (pl. miso), szirupok (pl. juhar), algák (pl. wakame, nori), tészta alternatívák (pl. udon, üveg), de akár saját lekvárok, csatnik is, amennyiben nem zselatint és egyéb, állati eredetűt használtál az elkészítésük során.
  • Könyvek: szerencsére hazánkban is egyre több vegán témájú könyv kapható, ezek között vannak, amik történeteket mesélnek, a zero waste életmódról szólnak, másokban receptek találhatóak és vannak olyanok is, amik inkább a gyakorlatra építenek. Ilyen az én könyvem is, ami a növényi étrendre építő konyha rejtelmeibe vezet bele.
    Ha a rendelés során a megjegyzés rovatot kitöltöd, szívesen dedikálom névre szólóan szeretett ismerősödnek 🙂

Költségesebb ajándékok

  • Kukta: bámulatosan felgyorsítja a főzést. Nem csak a hüvelyeseket tekintve, én minden ragut, krémleves kuktában főzök sőt, még a tésztavizet is abban forralom, annyival gyorsabb a működése.
  • Levesfőző: a tejfőzők nagyon drágák, de aki sok növényi tejet fogyaszt, vagy TÉNÉ szerint étkezik, annak megéri beruházni egyre. Olcsóbb változat a levesfőző, ami azért is szuper, mert nem csak növényi tej elkészítésére alkalmas, hanem leveseket, szószokat is készíthetünk vele. Ez persze igaz lehet a tejkészítőre is, de mivel az a funkció most „divatosabb”, az én tapasztalatom szerint azok a gépek drágábbak lehetnek.
  • Aszaló: az aszaló fantasztikus meglepetés lehet, különösen azoknak, akiknek van kiskertjük, vagy kedvelik a nyersvegán irányvonalat, esetleg nagyon figyelnek az olaj- és cukormentességre.
  • Turmix: ez egy nagyon drága ajándék is lehet, különösen, ha olyan turmixot vásárolsz, ami valóban csodát tesz a konyhában. A tapasztalatom szerint minimum 1500W-os készüléket érdemes venni. Vegán fagyik, házi magkrémek, hummusz, smoothie… Ezekhez kell a megfelelő gép.
  • Tanácsadás: egyre népszerűbbek a kuponos ajándékok és nem véletlenül, hiszen ezek az ajándékok igazán személyesek és élményt, tudást adnak a szeretteinknek, mégpedig testre szabottan. Akár nálam is igényelhetsz karácsonyi kupont amit a megajándékozott beválthat egy növényi étrendre specializálódott életmód-tanácsadásra.
  • Tanfolyamok: nem csak a személyre szóló tanácsadás lehet izgalmas választás, ha inkább élményt ajándékoznál. Befizethetsz különféle vegán főzős workshopokra, élményfőzésre, vagy akár egy komplett tanfolyamra. Stőhr Grétának pl. komplett vegán, online elvégezhető főzőkurzusa van.

Bármit is ajándékozol a növényi étrendet követő, vagy a vegán ismerősödnek, biztos lehetsz benne, hogy értékelni fogja a szándékodat. Nagyon sokat jelent nekünk, ha szeretteink figyelembe veszik a szempontjainkat, világnézetünket és igényeinket!