Hogyan váltsd ki a tojást?

Ezt a témát nagyon részletesen kifejtettem a könyvemben, de egy rövid összefoglalót szerettem volna írni számotokra, hiszen ezzel is el lehet indulni a tojásmentesség felé.

Először is szögezzük le, manapság már egyáltalán nem nehéz tojásmentesen étkezni, ami jelentőrészt annak köszönhető, hogy egyre többen bizonyulnak érzékenynek rá: a piac mindig megtalálja magának a rést, és igyekszik kiszolgálni az embereket. Ha tehát tojásmentességre törekszel, akkor javasolt szétnézned az allergénektől mentes termékek polcain, hiszen ezek között nagyon sok az eredendően vegán termék is.

Hogyan helyettesíts a tojást?

Rántottához

  • Erre a célra leginkább a csicseriborsólisztet használjuk. Kevés vízzel, vagy növényi tejjel kikeverve, fekete só, kurkuma és további fűszerek hozzáadásával fehérjében gazdag, viszont zsírokban szegény alapot készíthetsz.
  • Népszerű változat a tofurántotta is, amihez szintén elegendő az említett fűszereket, kevés növényi tejet és persze morzsolt tofut adnod.

Panírozáshoz

  • Ekkor is a csicseriborsólisztet használjuk: a rántotta alapot kicsit fel kell hígítanod és máris egy jóval gazdaságosabb és egészségesebb bundázási lehetőséghez jutottál.

Sütéshez

  • A sós süteményekhez használhatod a lenmag-, vagy a chiatojást, hiszen a nedvesség hatására ezek a magok megduzzadnak, megkötik a folyadékot és kocsonyás állagot vesznek fel. Pontosan ezért a szerepéért használják a tojást a konyhában. Hasonló funkciót tölthet be az útifűmaghéj is.
  • Teljesen ízmentes sűrítők növényi étrenden az agar agar és a citruspektin. Ezeket elsősorban nem a tojás, hanem a zselatin kiváltására használjuk, de előbbi esetében is jó szolgálatot tehetnek.
  • Egy tojás átlagosan 50 gramm, ezért azokban a süteményekben, amikben csupán a nedvességet, sűrűséget kell pótolnod, ennyi plusz alapanyaggal számolhatsz. Az édesség típusától függően ez az alapanyag lehet avokádó, alma-, vagy banánpüré, de akár valamilyen magkrém is.

Tojásfehérje helyettesítésére

  • Szinte hihetetlen, de ezt sem kell nélkülöznünk. A konzerv csicseri leve nem más, mint az aquafaba, ami kicsit felforralva, ízesítve, porított nádcukor hozzáadásával kemény habbá verhető. Ugyan tovább kell vele dolgozni, mint a tojásfehérjével, a kapott habból vegán mousse sőt, még habkarika is készülhet.

Majonéz helyett veganéz

  • A csicseriborsó felvert főzőlevéből, olaj, citromlé és fűszerek hozzáadásával készíthetsz házi majonézt, de nagyszerű helyettesítő termékeket is találsz a boltok polcain. Csak keresd a tojásmentes, vagy vegán feliratot!