Milyen élelmiszereket halmoznék fel egy veszélyhelyzetre?

Sajnos a mindennapok ismét görbe tükröt tartanak elénk, és láthatjuk, milyen sokan kezdenek pánikvásárlásba (vagy éppen pániktankolásba). Ahogy a világjárvány kitörésekor, úgy most is jellemző, hogy a többség nem a logika mentén hoz döntéseket.

Azt gondolom, az embert megnyugtatja, ha úgy érzi, tett valamit a biztonsága érdekében, biztosította a megszokott életkörülményeit, kényelmét. Más kérdés, hogy valódi vész esetén a kényelem teljesen mellékes lesz, és sokkal fontosabb dolgok lépnek a helyére. Ugyanakkor a mostani helyzetben szerepet játszik az is, hogy várhatóan jelentős inflációval nézünk szembe, holott már így is rengetegen küzdenek a magas árakkal. Szóval nincs csodálkozni való azon, hogy sokan szeretnének legalább néhány hónapra hátradőlni, és megnyugodni: lesz mit enni, tele a kamra.

A jó hír az, hogy a növényi étrend még mindig az egyik legolcsóbb alternatíva. Ha pedig némi tudatosság is társul mellé, akkor tápláló, és jól tárolható tartalékunk lehet otthon.

Nekem mindig van itthon egy teljes készletem, mert szeretek változatosan, aktuális intuíciók mentén főzni. Ugyanakkor, ha egy alapkészletet szeretnék felhalmozni, mert pl. friss életmódváltó vagyok, akkor az alábbi termékekből vásárolnék be:

  • teljes kiőrlésű gabonák
  • száraz hüvelyesek
  • dió- és magfélék

Ezek az alapanyagok rendkívül táplálóak, kiválóan tárolhatóak akár évekig, hihetetlenül sokoldalúan elkészíthetőek és nagyon széles palettáról „tankolhatunk” fel belőlük. Jól kombinálhatóak egymással, kiadósak, laktatóak és nem utolsó sorban egészségesek.
Táplálkozástudományi szempontból segítik a szervezetünk működését, ellátnak minket rostokkal, ásványi anyagokkal és teljes értékű növényi fehérjéket biztosítanak számunkra.

Talán nem annyira a tartós élelmiszerekkel lesz gond

Úgy gondolom, ezek is tovább fognak drágulni, de sokkal nagyobb gondot fog okozni a friss élelmiszerek árának egekbe szökése, és sajnos ez egyértelműen érinteni fogja a növényi étrendet követőket is. Ezen a területen minden korábbinál fontosabb lesz, hogy helyi, szezonális termékeket vásároljunk, illetve lehetőségeinkhez mérten próbáljunk otthon is kertészkedni. Alternatíva híján marad a balkon, vagy a közösségi kert.

Ha pedig lehetőség: most valóban nyomós indokunk van, hogy ismét közelebb kerüljünk a természethez. Itt az ideje újra megismerkedni a gyógynövényekkel, a szabadban gyűjthető terményekkel, leveles zöldekkel, gyümölcsökkel, gombákkal. Ez hasznos, hiszen úgy segít spórolni, hogy közben tápláljuk a testünket és a lelkünket is. Elvégre a kikapcsolódást, a feltöltődést, az önazonosságot tekintve is az egyik legjobb lehetőség, ha újra csatlakozunk a természethez.