Szabó Böbe

vegán életmód és táplálkozási tanácsadó, a Terítéken a növényi étrend című könyv szerzője, The Bright Academy és Great Holistic Institute Food and Health nemzetközi iskola oktatója, tanfolyamvezetője, újságíró

ELTE-SEK
Body’n’Soul Wellness Academy

LinkedIn
Instagram
Facebook
E-mail: info@novenyietrend.hu

Már 13 éves koromban biztos voltam abban, hogy írással szeretnék foglalkozni sőt, korábban is voltak szárnypróbálgatásaim ebben az irányban. Középiskola elején létrehoztam az első weboldamat, amivel akkoriban nagyon szép eredményeket értem el, és alapító főszerkesztőként több fiatal cikkíró munkásságát is összefogtam.

2012-ben a kommunikáció- és médiaszakos diplomámmal tudtam elhelyezkedni a szakmában. Azóta szabadúszó újságíróként dolgozom, elsősorban női magazinoknál, de férfiak számára is írtam már és egy napilap életmód rovatánál ugyancsak volt szerencsém publikálni.

2016-ban megszületett a gyermekem, 2017-ben álltam ismét munkába. Ekkor folytattam az írást egy női, valamint egy baba-mama magazinnál. A hétköznapi életből rengeteg témát merítetek, és alapos elmélyülésre késztetett, amikor a kislányomnál különféle ételérzékenységek jelentkeztek. Régóta foglalkoztatott az étkezés kérdése, próbáltam addigi ismereteimet alkalmazni, de a végső figyelmeztetés az volt, amikor nálam is azonosítottak egy betegséget. Tanácstalanul jöttem el az orvostól, aki azzal a címszóval bocsátott el, hogy kaphatok gyógyszert, ha a labor alapján elég rossz lesz az állapotom. Ebbe nem akartam beletörődni, és kutakodni kezdtem, magyarázatot próbáltam találni arra, mi vezetett idáig. Tenni szerettem volna ahelyett, hogy keresztbe tett kezekkel üljek.

Ennek eredménye az lett, hogy 2017-től kezdve, fokozatosan átálltam a növényi étrendre, majd 2021-ben egy vegán életmód tanácsadói képzésen találtam magamat. Nagy örömmel tölt el, hogy a legelső csoport tagjai között lehettem, akik az országban ilyen képesítést szereztek.

Ahogy hallgattam az előadásokat, egyre több és több gondolat, téma fogalmazódott meg bennem és úgy éreztem, le kell őket írnom. Azon tűnődtem, hogyan is nézhetne ki egy-egy konzultáció. Abban biztos voltam, hogy egy óra kevés a tudásom átadására…

Nem tévedtem, ez a tudásanyag valóban nem fért volna bele egy órába 🙂 Megszületett az első könyvem, ami a Terítéken a növényi étrend – Gyakorlati útmutató a vegán konyhához címet kapta.

Ezért jött létre ez az weboldal, amin nem csak a velem való online konzultációk menetrendjét, hanem eddigi munkásságom legfőbb ékét is közelebbről megismerheted. És persze azt, mit adott nekem a növényi étrend.

2022 januárjában felkeresett egy felnőttképzésekkel foglalkozó cég azzal a céllal, hogy a táplálkozási tanácsadó képzésüket felfrissítsem, szem előtt tartva a növényi étrend egészségügyi és környezetvédelmi előnyeit. Nagy örömmel vállaltam el ezt a feladatot, így már én is a The Bright Academy oktatói között lehetek. A közös munka pedig tovább folytatódik… 🙂