Leírás
Ha nem igazán vannak ismereteid a növényi étrendről, még csak most próbálod kideríteni, miről is szól ez az egész, esetleg tisztában vagy az alapjaival, de ötleted sincs, hogy építhetnéd be mindezt a napjaidba… Akkor jó helyen keresgélsz!
Mindig fontosnak tartom utólagosan is megkérdezni az ügyfeleimtől, hogyan haladnak a megbeszéltekkel, mit tudtak beilleszteni az életmódjukba. Örülök, amikor hallom a sok-sok pozitív visszajelzést és látom, hogy néha csak egy kis bátorítás kell, hogy jól csinálják, így folytassák. Tudom, ezt sokan igénylik, de közben azt is látom, hogy nem mindenki vágyik a kontrollra – ez természetes, nem vagyunk egyformák.
Szerettem volna lehetőséget biztosítani azoknak a leendő vendégeimnek, akik úgy érzik, hosszú távon akkor érhetnek célt, ha folyamatosan kapcsolatban állunk egymással. Emiatt kidolgoztam ezt a részletes, prémium programot.
Miből áll össze a program?
- Előzetes felmérés
- 1,5 órás alap tanácsadás
- 1 hónapig folyamatos kapcsolattartás e-mailben az igényeid szerint, minimum heti 1 alkalom
- Kontroll konzultáció 1 hónap után
- Mintaétrendek
- Terítéken a növényi étrend című könyvem nyomtatott formában, postaköltséggel együtt
- Vegán segédanyagok (pl. bevásárló lista, étrendtervező segédlet, TÉNÉ szerinti vásárláshoz, főzéshez dokumentumok)
- Negyedéves ellenőrző kontroll
- Testreszabott, egyéni program-összeállítás külön nyomtatható dokumentumban
Mit beszélünk át?
- Az alapvető tudnivalókat: mit fogyasztunk, és mit kerülünk növényi étrenden, mit választunk helyettük és miért
- A kitöltött anamnézis alapján mire kell fokozottan, személy szerint ügyelned
- Milyen alapanyagokat érdemes túlsúlyba helyezned testtípusod alapján és melyek azok, amiket érdemes háttérbe szorítanod annak érdekében, hogy sokáig egészséges maradj
- Hogyan érheted el a céljaidat, legyen szó fogyásról, hízásról, vagy éppen izomtömeg növelésről
- Milyen formában javíthatod az életminőségedet, egészségedet a növényi étrend segítségével
- Mik a legnagyobb buktatók és hogyan védheted ki őket
- A te igényednek megfelelően kialakítunk egy étkezési rutint
- Ha nem csak a táplálkozásodat szeretnéd megtervezni, akkor a háztartásod, öltözéked, kozmetikumaid „veganizálásában” is segítelek
- Természetesen felteheted az összes kérdést, ami aggaszt a növényi étrenddel kapcsolatosan, vagy ami nem világos számodra a vegán életmódról
Nem ajánlom neked ezt a lehetőséget:
- Ha úgy érzed, már kellő ismereteid vannak a növényi étrendről, legfeljebb csak egy-két dolgot kellene finom hangolni rajta
- Ha úgy gondolod, csak feszélyezne, hogy érdeklődök felőled, mert nem szereted az ellenőrzés semmilyen formáját
- Ha csak meghallgatnád a tanácsaimat, észrevételeimet, de szeretnéd azokat egyénileg, saját tudásod alapján testre szabni
Amennyiben ezek fontosak neked, jobban passzolhat hozzád a Vegán életmód tanácsadás.
Ajánlom neked ezt a programot:
- Ha folyton azért akadsz el az életmódváltással, mert nem vagy elég kitartó
- Ha mindig utólag jutnak eszedbe a kérdések, amiket fel kellett volna tenned
- Ha még mindig nem világos számodra, hogyan és miért működik a növényi étrend, mi lehet az alapja a hosszú távú életmódváltásnak
- Ha teljes reformra van szükséged és ehhez szeretnél minden segédanyagot megkapni
- Ha biztosan tudni szeretnéd, hogy mindent jól fogsz csinálni
Miben tudok majd segíteni neked?
- Segítek elindulni, hogy akár részben, akár egészben növényi étrendre, igény szerint vegán életmódra válts.
- Olyan életmódbeli változást, konyhai rutint ismertetek meg veled, amivel egyszerűvé válnak a mindennapjaid. A növényi étrendre építő konyha gyors, praktikus és egyszerű, játszi könnyedséggel formálhatod vele az alakodat
A program végére biztosnak veszem, hogy megérted, miért és hogyan működik a növényi étrend, és ha betartod a megbeszélteket – ami ígérem, nem lesz nehéz –, akkor nagyon gyorsan tapasztalni fogod a pozitív változásokat.
Néhány visszajelzés tőletek
„Nagyon jól érzem magamat, sokkal könnyebbnek érzem a gyomrom, az egész testem. Úgy érzem, végre az vagyok, aki akartam lenni. Ez vagyok igazán én!”
„A teljes értékű növényi étrend tuti, hogy mindenemre jó hatással van, mert nem csak a vérképem javult, de kevesebb hajam hullik most már. Eddig ugyanezeket a vitaminokat szedtem, szóval nem attól lett jobb, hanem hogy elhagytam minden állati eredetű ételt. Ebben biztos vagyok.”
„Észrevettem, hogy a hajam és a körmöm nagyon jó irányba változott. Szerintem sose volt még ilyen jó és ez nagyon megnyugtatott. Az emésztésem beállt, amitől féltem, de teljesen jól alakult.”
„Ma ráálltam a mérlegre, 2 kiló mínusz! A vízfogyasztásra jobban oda kell figyelnem, szerintem az meglódítaná a dolgokat rendesen. Ma leülök és megírom a heti kaját is!”
Ez tetszik nekem, hogyan tudom igényelni a Prémium programot?
A lap alján, a naptárban láthatod a szabad időpontokat a konzultációkhoz, így nem kell külön e-mailben egyeztetnünk. Egyszerűen jelöld, melyik alkalmas számodra, mielőtt elküldöd a foglalásodat. Fontos, hogy az időpont csak akkor érvényes, ha egyúttal megvásárolod a konzultációt, tehát kosárba teszed, elküldöd a rendelésedet (utalás esetén átutalod az összeget).
Kérlek, arra minden esetben figyelj, hogy a választott időpontig legalább 4-5 (!) munkanap elteljen, mert tesztet fogok küldeni neked, és táplálkozási napló vezetésére is kérlek legalább 3 napig.
*Ez a program részletessége miatt minden hónapban csak korlátozott számban elérhető, köszönöm megértésedet <3
Kérdésed van a programról? Írj nekem az info@novenyietrend.hu címre! 🙂

roxana.horner –
Karalyos Gábor (Vegánhegylakó) oldalán olvastam először Böbiről, majd 2021 október közepén részt is vettem nála egy személyes tanácsadáson és másnap már el is indultam a növényi alapú táplálkozás útján.
Böbi a tanácsadáson rendkívül kedves, türelmes és alapos volt. Tényleg mindenre odafigyelt és minden érdekelte, ami kihat az életmódomra. Végig azt éreztem, hogy ő tényleg segíteni szeretne nekem és megtalálni a számomra legjobb táplálkozást. Ez a pozitív, segítő hozzá állás nagyon szimpatikus és megnyugtató volt.
Részletes, mindenre kiterjedő útmutatást kaptam tőle és ha kérdéseim, megakadásaim voltak mindig fordulhattam hozzá, mert tudtam, hogy segíteni fog. Később is folytatta az utókövetést és rendszeresen érdeklődött, hogyan haladok az életmódváltással.
9 hónap után elmondhatom, hogy 95%-ban növényi alapon étkezem, bár még mindig vannak kisebb-nagyobb buktatók. (Hajlamos vagyok nagyon stresszelni és olyankor a kelleténél sokkal több péksütit enni.)
Teljesen leszoktam a cukros üdítőkről, a napi szintű csoki evészetről és a napi 3 kávéról (ma már csak ritkán iszok egyet, növényi tejjel, csak úgy az íze kedvéért.) Sokkal tudatosabban vásárolok, illetve jobban figyelek, hogy a megvett termékek jobban kombinálhatóak legyenek, minél kevesebb szemetet termeljek.
Böbi, kedves! Köszönöm szépen, hogy vagy nekünk! <3