Milyen növényi tejet válassz?

Milyen növényi tejet válassz?

Úgy gondolom, a tej az egyik olyan alapanyag, amit nagyon nehéz leutánozni növényi étrenden, legalábbis én még eddig nem kóstoltam olyan növényi tejet, ami erőteljesen emlékeztetne rá.

Ez rossz hír azoknak, akiknek nagyon hiányzik a tej íze, de jó hír azoknak, akik tudatosították már magukban, hogy a tej egy állat anyateje a saját borja számára. Én már utóbbiak közé tartozom, de természetesen nekem is volt egy átmeneti időszakom – főleg azért, mert sok-sok éven keresztül, minden napomat tejes kávéval indítottam.

Ha úgy döntöttél, lecseréled a tejet a konyhádban (amire nagyon tudlak bátorítani nem csak állatvédelmi, hanem egészségügyi okokból kifolyólag is), akkor biztos felmerült már a kérdés benned, hogy melyik típus lesz az ideális számodra. Nos, ahogy sok más esetben, úgy itt is a kóstolás lesz az, ami segíteni fog, hiszen mindannyiunknak más az ízlése. Nem egy embert ismerek, aki imádja a kókusztejet és rajongva issza a kókusztejes kávéját, én viszont ki nem állhatom ezt az alternatívát. Ellenben vannak, akiknek elviselhetetlen a mandulatej mellékíze, amit én viszont kifejezetten szeretek – ez tehát egyértelműen ízlés kérdése.

Mikor melyik tejet használd?

  • Úgy vélem, talán a szójatej az, amelyik a leginkább semleges ízű, ez az az alapanyag, ami sós és édes fogásokban egyaránt megállja a helyét, valamint jól passzol a kávéhoz is, ha szeretnéd valamivel feldobni. A szójatejnek természetesen a fehérjetartalma is magasabb, így ha ez lényeges számodra, jó választás lehet.
  • A szójatejet és a barista növényi tejeket meglehetősen jól lehet habosítani. Habos kávé esetén érdemes hozzájuk fordulnod, ám egy próbát megér a többi hüvelyes és dióféle alapú tej (pl. kesu, mogyoró) is.
  • Kifejezetten édeskés íze van a rizstejnek, amit sokan azért szeretnek, mert szükségtelenné teszi a cukorhasználatot: nem egy növényi étrend követőt ismerek, aki így szokott le a reggeli kávé megcukrozásáról. Azonban mivel édes, a rizstej és lényegében a zabtej is alkalmasabb inkább az édes fogásokba, pl. süteményekbe, pudingokba. E tulajdonságuk végett nem ajánlom őket főzelékek, levesek sűrítése során.
  • Hasonlót tudok elmondani a kókusztejről, ami nem csupán édes, hanem természetesen kókuszos ízű is. A kókuszos sütemények mellé nagyszerűen passzol, de ez azért nem mondható el minden édességről – ezt vedd figyelembe a használata során.

Otthon olcsóbb és egészségesebb

A növényi tejeket illetően meg kell jegyezni azt is, hogy idővel érdemes lesz majd otthon megpróbálkoznod az elkészítésükkel, hiszen így egészségesebb és olcsóbb lehet a végeredmény. Erre a célra vehetsz levesfőzőt, vagy növényi tejkészítő gépet, de drága készülékek nélkül is belevághatsz a projektbe.

Addig viszont (a kóstolás erejéig) már bármelyik boltban beszerezheted a növényi tejek legkülönfélébb változatait, keverékeit és ízesítéseit. Alkalmanként jó ötlet lehet dúsított változatot vásárolni, pl. kalciummal gazdagítottat, és a bio minősítés is sokat jelent, főleg a rizs esetében. Próbálj arra figyelni, hogy minél kevesebb adalékanyag kerüljön a tejedbe!

  • Érdekesség, de jó tudnod, hogy lényegében bármire tekinthetsz a növényi tejed alapjaként, vagy kiegészítéseként, és érdemes is keverned egymással az ízeket. Pl. elsőre biztos nem gondolnál arra, hogy mák- vagy éppen szezámtejet készíts, pedig ez nagyszerű lehetőség. Ezek a magok rendkívül gazdagok tápanyagokban, segítségükkel szinte észrevétlenül támogathatod a szervezeted zavartalan működését.